Nemzedékünk nagy égi élménye
Szubjektív élménybeszámoló a sarki fény megfigyelésérõl
November 20-án csütörtökön napközben a dolgomat végeztem otthon (Budapesten),
sem a netre, sem a leveleimre rá se hederítettem különösebben. Feleségem, Emese
- aki a korábbi, nem-látott sarki fények után notórikus net-elõrejelzés nézõvé
vált - hiába írogatta napközben lelkes leveleit, SMS-eit. Még szerencse, hogy
délután a játszótéren összefutottunk, ott személyesen is elmondhatta végre, hog
y
pl. a vérvörös területi diagram elõrejelzés betakarja egész Európát. Még mindig
nem túl nagy meggyõzõdéssel, de elküldtem egy rövidke riasztást néhány - végüli
s
teljesen találomra kiválasztott embernek - SMS-ben.
Hazatérve ránéztem a netre, konstatáltam, hogy "hmmm, tényleg, ez igen!", de
aztán megráztam magam, és folytattam dolgom, készültem estére a belvárosba. De
nem sokáig! Háromnegyed hatkor csörgött a telefon, Berkó Ernõ hívott sötét
vidéki megfigyelõhelyérõl, s a maga "izgatottan tárgyilagos" módját leírta, hog
y
mit lát az északi égen. Ebben a pillanatban - ó, nagy szavak - "gyökeresen
megváltozott minden"!... Emese és Csilla lányom épp ekkor ért haza. Elhangzott
a
jelszó: azonnal induljunk! Nyözö, aki épp nálam verte a gépet, gyorsan írt pár
sort a LEONIDAK listára, én pedig még gyorsabban felhívtam - ismétcsak
sztochasztikusan kiválasztva - pár embert, fõleg, akikrõl tudtam, hogy biztosan
mozgósítani tudnak további embereket.
Hevenyészve pakoltuk a cuccokat a kocsiba - valójában néhány vagy néhány tíz
perces látványra számítottunk -, azután irány ki a városból. Igen, de merre az
abszolút legnagyobb csúcsforgalom közepette? A józan ész a Budapesttõl
északra-északkeletre lévõ helyszínt diktálta, de ez ekkor talán 1-2 órába is
belekerült volna. Így a döntés a "szokásos" inárcsi észlelõhelyszín lett -
nagyon helyesen! Ugyan észak-északnyugat felé terül el Budapest (20 km-nyi
távolságra), a tiszta idõnek meg a sarki fény ordító erejének köszönhetõen
szinte semmit nem zavart a látványon.
Bár a család a kocsi hátsó ablakán kinézve útközben szinte folyamatosan kiabált
lelkesen, nem mertem hátranézni, szememet a 160-170-es sebességmérõn tartottam,
szolídan félrelökdösve az elõzõsávon elõttem haladókat. :-) Közben Nyözö kezelt
e
a telefonomon egyre sokasodó hívásokat, ill. diktáltam sorban neki, kiket
értesítsem a 20 perces utazás alatt. Inárcson kiszállva elsõ látványként épp a
"menyország egy véres kardja" lebegett elõttünk északnyugaton. Ámuldozó sóhajok
,
hüledezõ kiáltozások valamennyiünk részérõl!... Felállítottuk a fényképezõgépet
,
amelyet fõleg Nyözö kezelt, a telefont pedig én vettem át. A látvány
folyamatosan változott, annyira, hogy az események hatása alatt pl.
elfelejtettem rendesen felöltözni - de ez fel sem tûnt, s érdekes módon meg sem
fáztam. (Bizony nagy áldás volt ez a csodálatosan derült, enyhe este
országosan...)
Az isteni színjáték közepette ekkor már FOLYAMATOSAN csörgött a telefon, szinte
valamennyi bejövõ hívás volt. Utána - mint vártam - kaptam néhány ledorongolást
:
"Hát (épp pont) nekem ugyan miért nem szóltál? Vagy legalább egy SMS-t írhattál
volna..." Kérdezem, próbált valaki SMS-t írni, miközben folyamatosan beszélnie
kell? Simon Tamást, mint sajtóst is sikerült kizavarnom az ég alá, az elsõ
híradások a média felé neki köszönhetõk. Sikerült elérni, hogy az MTV1 is
bemondja (szinte adását megszakítva?) - ez volt talán a "legkaritatívabb" lépés
a nagyvilág felé.
Az elsõ "nagy lángolás" után az oszlop-színjáték alábbhagyott, viszont a masszí
v
alsó kékeszöld fénylés egyre dominánsabb lett. Egyre feljebb jött határa az
északi égen, majd a Polarist is "bekebelezte", sõt afölé nyúlt, ráadásul kelete
n
is hatalmas fényes felhõk jelentek meg, és álltak össze. Határozotton szinte
"árnyékunk" lett (észak felõl!), az ég kísértetiesen nézett ki, szinte egy
kicsit félelmetesen. A fejemben egy "zúgás-élményt" társítottam hozzá, ami
utólag is eszembe jut - nem tudom, hogy fiziológiai oka lehet-e, vagy csak túl
sok hollywood-i filmet néztem? :-) (Ami amúgy nem is igaz...)
Késõbb megálltak mellettünk a terület polgári õrei, jót beszélgettünk a
történtekrõl. Majd egy ismerõsünk érkezett kedvesével, jópár percet
gyönyörködtek. Hazafelé elvitték Emesét és Csilla lányunkat. (Ezzel együtt
véletlenül majdnem hazavitték a kocsink slusszkulcsát is! :-))) Mi maradtunk,
néztük a tomboló csodát, a zenitig növõ piros oszloptömegeket, "isten kezét" (a
szétálló égi ujjakkal), a piros oszlopok alján hirtelen felfénylõ, majd pár
másodperc után eltûnõ fényes zöld foltokat. Nyözö fotózott, jómagam továbbra is
folyamatosan telefonáltam. Az energiát egy hálózati szünetmentes tápegység
szolgáltatta, ezzel elkerültük, amibe sokan belefutottak - az elfogyó energiába
.
Sajnos, a digikamerámat viszont nem éppen ilyen gyenge intenzitású jelenségek
fotózására optimalizálták, de pár képet használható faragott belõlük Nyözö
késõbb.
22 óra elõtt, amikor a jelenség egy kicsit visszavonult, úgy döntöttünk,
összepakolunk, hazaszaladunk, feltöltjük magunkat munícióval. Már csak azért is
,
mert Inárcs közelében (is) egyre jobban ködösödni kezdett, s arra gondoltunk,
Budapesttõl észak felé, a Börzsönyben ideálisabbak lesznek a viszonyok. Így a
második nagy "vörös fellángolás-sorozatot" Budapesten éltük át. Annyi haszna
volt, hogy meggyõzõdhettünk róla: aki tudott a jelenségrõl, az akár Budapest
szépen kivilágított területein, lakótelepein is láthatta. Készítettem pár képet
Wekerlén (kirángattam Emesét is a fürdõkádból), kiraktuk gyorsan a netre (jobb
híján), majd Nyözöt ismét összeszedve útnak indultunk Vác felé. Csatlakozott
hozzánk Hargitai Henrik is, aki élesített mikrofonnal kezében ült be a kocsiban
,
s ha utólag is, de rögzítette hangban is a történteket. (A Fiksz Rádió
Rádiótávcsõ c. mûsora most kedden, nov. 25-én természetesen a sarki fénynek vol
t
szentelve - a mûsor felvétele rövidesen elérhetõ lesz a neten.)
Tehát északnak vettük az irányt, de hamarosan beleszaladtunk egy hatalmas ködbe
,
ami még a Börzsöny alá érve sem akart ritkulni, sõt!... Telefonon persze
tartottuk többekkel is a kapcsolatot, akik "lanyhuló" aktivitásról számoltak be
.
Éjfél után, Rétságon túl a kicsit ködmentesebb helyeken meg-megállva valóban
szinte már semmit sem láttunk. Kicsi mellékutakon átbóklásztunk a Mátra felé,
gondolván, Kút-hegy bizonyára kiemelkedik a ködtrágyából - hát igen, az eleve
helyes döntés az egyenes odautazás lett volna. A cserháti "dimbdombokon"
nagyjából Alsótold után találtunk egy ködmentes, vaksötét, kitelepülésre is
nagyjából alkalmas helyet, itt megálltunk. Az északi ég "szokatlanul" vaksötét
volt, de azután néha egy-egy fényes folt vagy távoli fénypászma-szerûség még
fel-feltûnt. Alapvetõen a jelenség legvégére értünk oda. Helyette hajnalban
gyönyörû leonida-hullásokat láttunk, nem túl nagy számban, de annál
látványosabban. (Utólag jöttem rá, hogy mindössze egy nappal vagyunk a nagy
maximum után. A sûrû eseménysorozat miatt ez sok-sok napnak tûnt. :-)
Hajnali 4 óra elõtt feladtuk a várakozást, összepakoltunk, és a 21-es úton
hazaindultunk. Érdekes, hogy itt a Zagyva völgyében egy szem köd nem volt. A
Gödöllõi-dombságban azonban jól belefutottunk, méterekig alig láttunk elõre.
Azután alvás. De azóta sem tudtam kialudni magamat. Egy-két nap múlva elkezdtem
"hallucinálni", sokmindenben a fantasztikus sarki fényes színeket "vélem
felfedezni", ha este felnézek az égre, "ilyeneket látok". :-) Ki lehet ebbõl mé
g
gyógyulni? Persze sokat segítenek mindebben a közbe egyre-másra beérkezõ
csodálatos, látványos felvételek. (A képgalériánk beindulása az utolsókat rúgja
- l. a http://www.mcse.hu oldalt.)
Üdvözlettel:
Tepi
|
