Az 1-es H-Kulcs!
(-Ez az írás a megelõzõ nyolc cikk figyelembe vétele
nélkül csak részlegesen érthetõ és hasznosítható.-)
A 2-es H-Kulcsot szándékosan hagyom a legvégére. Az a
legpénzesebb Kulcs, de mivel az 1-es H-Kulcs a
tényszerûség, a tárgyilagosság, vagy az egzaktság Kulcsa,
ezért azt mondom, hogy a 2-es H-Kulcs szolgálja azok
zsebét, akik a tények fonalától nem távoznak el, vagy pedig
mindig könnyen visszatalálnak. Vagy hallgatnak az Idõ
hiányában, vagy csak a tényekre szorítkoznak, de amit nem
tudnak, arról hallgatnak, amit tudnak, ahhoz viszont
ragaszkodnak.
Most jön tehát az 1-es Számú Hermész-Kulcs: Ennek az a
lényege, hogy
„Ami megtörtént, tényleg az(!) történt meg, és nem valami
más.” (-Alkunak helye nincs.-)
„Ahogy megtörtént, tényleg úgy(!) történt meg, és nem
másképp.” (-Alkunak helye nincs.-)
„Ahol megtörtént, tényleg ott(!) történt meg, és nem
máshol.” (-Alkunak helye nincs.-)
„Amikor megtörtént, akkor(!) történt meg, és nem máskor. (-
Alkunak helye nincs.-)
Amilyen elõzmények és következmények közé bezárva történt,
azok is mind úgy, akkor és ott történtek meg, ahogy, amikor
és ahol, nem pedig máshogy és máskor, illetve azok helyett
sem valami más történt, hanem õk maguk történtek meg, és
minden más nézetnek egyszer és mindenkorra KUSSSSSSSS!!!.”
Az 1-es Sz.Kulcsnak ebben a könyörtelenségben van az ereje.
Ezért ha fennáll a veszélye, hogy valamit is
elfelejthetünk, akkor a történteket le kell jegyezni; -
sõt, az érintetteknek tudniuk is kell róla, hogy rendkívüli
tömörséggel és precizitással rögzítették a részleteket.
Ennyi az 1-es Sz. Kulcs, és nem több. Valamikor a Bibliát
ennek a Kulcsnak a követelményei szerint írták. Az
absztrakt ciklusok idõkomponenseinek óriási az
anyagcserénkre összpontosuló hatásuk, ezért jó, ha mindent
tudhatunk, és mindenre korrektül emlékezhetünk.
Aki az Igazság, a Tények nevében emelkedik szólásra, az
ezzel a Kulccsal azt tesz, amit akar, pontosabban amit
valóban tennie kell. Ezért mondja a régi nagy súlyú mondás,
hogy „a Tudás hatalom”. Ma úgy használják kiforgatva ezt a
Kulcsot, hogy miután szétlopták a tényeket a szemünk
láttára, az lesz a „jani”, aki a legvakmerõbben és
legkevésbé rebbenõ szemmel képes hazudni.
Az 1-es H-Kulcs kivétel nélkül mindegyik Kulcs alapja; -
tehát minden H-Kulcs valamennyire 1-es Kulcs is. Ez
egyúttal a “mellébeszélés”, az érzéki csalódások és az
emlékezet-kihagyások “hessegetésének” Kulcsa is. Továbbá az
õszinteség és a jólértesültség igényének a Kulcsa; - sõt, a
hazugság megtörésének a Kulcsa, tehát a Karizma Kulcsa is.
Hervay Tamás kortárs író, költõ és õsmagyarság-kutató
szerint az “Er-kölcs” szóban az “Erõ Kulcs” transzcendens
belekódoltsága nyilvánul meg.
Gyakorlati példa gyanánt mondom, hogy e Kulcs
könyörtelensége szerint tudósíthatlak benneteket arról,
hogy amikor egy Nõn észrevettem, hogy a hozzám intézett
jókívánságai napokon belül makulátlanul bekövetkeznek,
akkor megkértem, hogy hadd kenjem föl Királynõnek. E Kulcs
könyörtelensége szerint mondom, hogy számító alak voltam és
maradok. Ugyanis arra akartam felhasználni a Hölgyet, hogy
Királynõnek felkenve hátha még nagyobb horderejû
jókívánságokat tudok kicsikarni tõle, illetve a Sorstól is
be tudom söpörni a beteljesülésüket. A Királynõ tehát
eredetileg az önzõ gondolatkísérleteim része volt, mára
azonban érdekes végkifejletté terebélyesedett az Ügy….
Hiába no, akinek nincs vagyona, az legalább legyen rámenõs,
nemdebár…. E Kulcs könyörtelensége szerint semmi másról nem
tudósíthatom a tisztelt érdeklõdõket, mint hogy a testén
található alsó és felsõ „frizurája” közül annak a
frizurának a környékén kentem fel ún. Cleopátra-olajjal,
ami a történelem magasztossága elõtt is megállja a helyét.
Ugyancsak e Kulcs könyörtelensége szerint tudósítok, hogy
nem kísérleteztem az „effektus” felerõsítésével a
Hölgy „alsó frizuráján” való felkenése által, mert azzal
elrontottam volna a felsõ frizurája felkenésének hatását.
Ugyancsak e Kulcs könyörtelensége szerint tudósítok
mindenkit, hogy mivel ugyebár „senki sem lehet próféta a
saját hazájában”, ezért az illetõ Magyar Hölgyet nem
Magyarország Királynõjének kentem fel, hanem egy még nem is
létezõ miniállam Királynõjévé. A majdani miniállam neve
Ábrahám Védõszárnyai, illetve Ábrahám Égisze. Ugyancsak e
Kulcs könyörtelensége szerint tudósítok, hogy az illetõ
Magyar Hölgy azóta sem zizzent bele a gondolatkísérletekbe,
a saját megzizzenésem vagy meg nem zizzenésem tekintetében
nyilatkozzanak mások….. Jártam a Hölgy házában vendégségben
kettõ házibulin. Arról tudósíthatok, hogy a Hölgynél a
kutyák és a macskák jó barátságban élnek egymással. Ez a
Béke a druidák által felkenendõ királyok házánál is
követelmény volt; - különben a papok nem kenték fel a
delikvenst. Hajdan a druidák azt nézték, hogy kinek a
házában él békében a kutya és a macska. Az ilyen emberek
közül választottak királyt vagy királynõt. Mivel õk
választották és támogatták, ezért a királyok és királynõk
viszonttámogatták a druidákat. Ma nincsenek se druidák, se
királynõk, de azt senki sem mondhatja, hogy a „nincs”
fogalma a „nem volt” és „nem lesz” fogalma közé volna
bezárva…. Ugyanis a „most nincsenek” fogalma a „voltak”
és „lesznek” idõszaka közé szorult be, és íme itt a Válasz
a sok-sok olyannyira marcangoló kérdésre, hogy fel sem
mertük õket tenni.
Ez a konkrét kutya-macska barátság ugyebár óriási szégyen
ránk emberekre nézve, mert amíg immár az állatok is jól
megvannak egymással egy kortárs hús-vér Királynõ
otthonában, addig nézzétek, hogy mi keresztények, zsidók és
muszlimok mit teszünk egymással, ráadásul gyakran
éppen „Isten Nevében”. Hát ezért hívják e Hölgy jövõbeni
államát Ábrahám Égiszének, mert e három vallás az ún.
Ábrahámita Világvallások. A többi vallás vagy az ún.
Védikus Világvallások (-hinduizmus, buddhizmus, sintoizmus,
stb.-) vagy ún. természet-vallás, mint a druidizmus. Az
illetõ Magyar Hölgy nem Magyarország Királynõje, mert
nézzétek meg, hogy mit teszünk mi ún. „emberek” itt
Magyarországon egymással, miközben a Királynõ Miniállamában
még a kutya és a macska is egy kosárban szundikálnak, és
meghatóan nyalogatják egymást. Igen, ismétlem: egy kutyus
és egy cicus hús-vér Magyar Királynõje nem veszélyezteti a
magyar miniszterelnökök trónját és koronáját. De egyvalami
immár biztos. A „minta erõsíti a mintát” féle
holostrukturális effektus által egy olyan modell részei
vagyunk, ahol köztünk magyarok között él egy hús-vér
Királynõ is. Tehát a modellünkben benne van a Királynõ-
legitimizmus, mint druida varázs-kellék. (-A druidák is
Királynõ-legitimisták voltak.-)
A mai ábrahámiták nem csak a három klasszikus Ábrahámita
Világvallás határai mentén gyilkolják és gyalázzák egymást,
hanem mindenki mindenkit ott nyír, ahol tud. Miközben a
létezõ Királynõm nemlétezõ országában még a kutya és a
macska is egy párnás fonott kosárban békésen szundikálnak
egymás mellet. Errõl is az 1-es H-Kulcs könyörtelen
tárgyilagossága nevében tudósítok.
Nos, ezeknek a vérszomjas kortárs embereknek találmányokat
a kezébe…..!?! Hm! A
Bizonyára mindenkinek megvan a saját válasza. Az enyém úgy
hangzik, hogy MOSTANÁIG semmiképpen sem, és nagyjából
MOSTANTÓL FOGVA mindenképpen. Ugyanis a 8-as H-Kulcs
pusztán annyi, hogy amit a Tér-ben nem lehet megosztani, de
mindenképpen meg kell osztani valahogy, azt az Idõ-ben kell
el-, vagy megosztani. Ez a teleportáció egyik kulcsocskája
is, de azon a kulcs-csomón még van válogatnivaló…. A jegelt
találmányok specifikus “biztonsági státuszán” túl például
ilyen a férfi-dominancia és a nõi-dominancia felváltott
érvényesülésének kérdése a párkapcsolat léptékétõl a Földi
Mennyország a Földi Pokol történelmi váltakozásáig, vagy a
soros elnöki szerep az EU-bizottságban. Ez a “Soros” ’nomen
est omen’-je : egyszer az egyik a soros, utána a másik a
soros….. Ugyanezért írom, hogy ha én önzésbõl kentem fel a
Királynõt, hogy komolyabb haszonnal kecsegtetõ gondolat-
kísérletekhez használjam mindkettõnk privát elõnyére, akkor
KÉSÕBB ugyanezt köteles vagyok másoknak is a rendelkezésére
bocsátani. Akár az “én” Királynõmet, akár magát a Királynõ-
legitimizmus alapelvét, hogy ha Lucókánk nem akar az Ég
Királynõje lenni, mert ugyebár helyette lesz az
Éj “Királya”, akkor azért a Föld ne maradjon Királynõ-
legitimizmus és Aranykor nélkül. Ez, mint a történelmi
referenciákból táplálkozó irodalmi koncepció megállja a
helyét, de mint holostrukturális kvark-viszkozitási
tudományos koncepció magyarázatot is megtaláljuk a
www.extra.hu/igazarany honlapon.
Visszatérve a találmányokra, a 6-7-8-as H-Kulcsok szó
szerint emberfeletti bölcsessége szerint mostantól
ugyanolyan megalapozottan KUSS a “jegelõknek”, mint amilyen
megalapozott KUSS volt mostanáig az “izzítóknak”.
Annyit mondhatok, hogy Kedves Fiúk, tartsátok nyitva a
szemeteket. Ha láttok olyan nõket, akiknek a házában a
kutya és a macska egy kosárban szundikál….., és ha
szeretnétek felkenni az ilyen Hölgyet pl. Magyarország,
vagy egy akármilyen majdani miniállam Királynõjének, ne
tartsátok vissza magatokat. Legyen Magyarországnak is
Királynõje, ne csak Ábrahám Égiszének. Ábrahám lenéz erre a
mocsokra az Égbõl, és nem tudja, hogy a könnyeit eressze
ránk, vagy leköpje a gyermekeit. Apropó víííííz…. Értsetek
velem egyet, hogy amíg a Szentföldön gyilkolászás van,
addig egy csepp csapadék ne hulljon rájuk. Se esõ, se
harmat!!! Ahogy anno Illés mondta…… Ha az Özönvíz ennyi
generáció óta nem javította meg ezt a vérszomjas bagázst,
akkor a szárazság tán csak észhez téríti õket. Mindenesetre
a Felkent Királynõjüknél a kutya zsidó, a macska
keresztény, (-vagy fordítva, már nem emléxem-) de valahogy
mégsem ugranak egymás torkának. Ja persze érthetõ, õk nem
emberek, õk már a Jövõ Minta-Államának polgárai. (-
Figyelem, ez volt a 4-es H-Kulcs újabb gyakorlati
alkalmazása.-)
Nos, vegyük most magának az 1-es H-Kulcsnak a történelmét :
Ugyebár Egyiptomban minden a Kulcsok szerint mûködött.
Aztán egyszer csak a fáraók elkezdték a kövekre íratni a
dicsõségüket, de a balfogásokat és a rosszul kiszámított
dolgokat sehová nem jegyezték fel. Ez egyiptológiai és
történelemtudományi alap-evidencia. A történelem-tudomány
már megállapította, hogy az Izraelita Kivonulás fáraója
Nagy Ramszesz volt, akinek az életében (-sem elõtte, fõleg
nem utána-) semmilyen egyiptomi feljegyzés sem született az
ott lévõ izraelitákról. A kivonulás utáni fáraótól* maradt
egy híres kõtábla (-ún. „sztélé”-) amely arról „tudósít”,
hogy egy hadjárat alatt „Izrael elpusztíttatott, írmagjuk
sem maradt”. Ez a sztélé a Kairó Múzeumban van, az idézet
szó szerinti.
Azóta is Merneptah* fáraó “tárgyilagosságán” röhög a világ
vakbele….. (-*Nagy Ramszesz 13.-dik fiáról van szó, akit
Merneptah-nak hívtak, ugyanis az elsõ 12 fia még a fáraó
uralkodása alatt meghalt Mellesleg ugyanennyi, azaz 12
izraelita törzs vonult ki.-) Ezen a sztélén ugyanis
nyilvánvalóan nem másról volt szó, mint hogy az egyiptomi
uralkodói dinasztiának még mindig fájt, hogy
Izrael “hivatalos” engedély nélkül, de mégis büntetlenül
távozhatott. Ezt a fájdalmát aztán Merneptah szemrebbenés
nélküli hazugsággal “kompenzálja”: nesze neked 1-es H-
Kulcs….. Aki e Kulcs fonaláról egyszer lesodródik, azt még
visszavezetni is irgalmatlanul nehéz, nemhogy még majd õ
fog magától visszatalálni….. Az egész Absztrakt Immunológia
( www.extra.hu/absztimm ) jóformán másról sem szól, mint
hogy a biokémiai és biofizikai homeosztázis mechanizmusai
az EMLÉKZÉS, az összehasonlítás és a következtetés
analógiájára épülnek fel, ezáltal a ránk hatással lévõ
absztrakciók egy nanoelektromos hídon át érvényesülnek az
egészséget fenntartó vagy módosító hatásokként. Ez a
mûvészet természettudományos titka is. Ennek az alapja az
emlékezés, az emlékezésnek pedig az 1-es H-Kulcs. Tehát
önmaga és környezete homeosztázisát roncsolja az, aki
elhajítja az 1-es H-Kulcsot.
Tehát egyértelmû, hogy Egyiptomban maguk az egyiptomi
uralkodók ásták el az 1-es Számú H-Kulcsot úgy, hogy utána
senki nem találta meg. Mózes ezt a „Nagy” Ramszesz
fáraót „abajgatta”, hogy pubikám, ezt így tedd, azt meg
amúgy, különben fejedre szarik a történelem….. Tehát a
Mózes által vezetett Izraelita Kivonulás nem csak „az
emberáldozat helyett állatáldozat” nagy történelmi lázadása
volt, hanem az 1-es H-Kulcsé is. Merneptah hasba-akasztó
mentalitásából láthatjuk, hogy Mózes után ez az Alap-Kulcs
soha többé a büdös életben nem regenerálódott Egyiptomban.
El is süllyedt az egész kultúra. A piramisokból eleinte
csak a felületükön lévõ arany dombormûvekbõl vájták ki az
aranyat, késõbb kõbányának használták õket. A vallásos
koptok a saját történelmüket csak Márk Evangélista óta
jegyzik, de nem feltétlenül az 1-es H-Kulcs könyörtelen
precizitása szerint. Nézzük csak a másik nagy ókori
birodalom 1-es H-Kulcshoz való viszonyát. Ugyebár Július
Cézár „átlátogatott” Galliába, a kis „csacsi” megpróbált
rivalizálni a druidákkal, de végül csak-csak haza kellett
mennie. Mivel akkoriban sem fax sem Internet nem volt, így
otthon büntetlenül azt hazudozhatott, amihez éppen úri
kedve szottyant. A „Gall háború” címû könyvében olyanokat
ír magáról, hogy elõre küldött hírnökeinél és kémeinél is
hamarabb érkezett az események kicsúcsosodásának
helyszíneire, pedig úgymond „õ indult késõbb”….. He-he-he,
röhög a vakbelem, ez volna a teleportálás, ilyet Cézár nem
tudhatott…, de hát messzirõl jött ember azt kampózik
otthon, amit akar. Nesze neked 1-es H-Kulcs!!! Döntetlen
csaták, béketárgyalások, stb. és Cézár otthon néhány
hadifoglyot kinevezett „gall vezér”-nek, majd pedig az
össznépi mulatságokon látványosan megfojttatta õket.
Késõbb Rómában el is égették a „hermetikus” iratokat az
egész könyvtárral együtt, hogy Hitler hasonló megmozdulásai
se maradjanak történelmi elõzmények nélkül. Ezért kellett a
római szónokoknak a görögökhöz hajózniuk szónoklást
tanulni, ha már az egész történelmük egy nagy rakás szarhoz
is csak jóindulattal volt hasonlítható. A görög-katolikus
egyházban alighanem vannak olyan papi rendek, amelyek õrzik
a H-Kulcsokat, de feltehetõen az itt olvasható magyarázatok
helyett csupa archaikus és atavisztikus ál-magasztosság,
amit „õriznek”. Mindenesetre pl. Zámbó Jimmy görög-
katolikus volt, illetve az európai reneszánsz nagyrészt a
görög-katolikusok stimuláló jelenlétének volt köszönhetõ.
Ezt aztán a Vatikán önmaga dicsõségére adminisztrálta….,
nesze neked 1-es H-Kulcs. De nézzük csak, hogy mi történt
Izraelben, miközben Egyiptom és Róma éppen két
szétrothadási ciklus között imitálta a menthetõ mentését. A
pusztában Mózes valóban végrehajtotta az 1-es H-Kulcs
forradalmát a léviták sorai közt, és ez késõbb is csak
fokozatosan veszett ki a lévita papok kezei között. Az
Ószövetségben pl. olvashatjuk, hogy a 10 Izraelita testvér
eladja az egyiküket (-a 11.-et-) rabszolgának Egyiptomba,….
Néhány fejezettel késõbb megírja, hogy egy valóban fontos
értékrend nevében Izraelben polgárháború dúl, aminek
lezárásaképpen megnézik, hogy melyik gileádi falvakból nem
küldtek harcosokat a közös ügyért, és kiirtják azon falvak
férfilakosságát, a nõket pedig áthajtják egy másik törzsbe
feleségnek. Csupa-csupa „ciki”, hûen lejegyezve az 1-es H-
Kulcs precíz szellemiségének mindenben megfelelõen. Igenám,
de kérdem én, mi a nagyobb ciki: Ami megtörtént, és le sem
jegyezték (-mint ahogy Egyiptomban dívott-), vagy ami
megtörtént, és teljesen másképp jegyezték le (-mint ahogy
az Rómában dívott-)? Summa-summárum, Mózes valóban
végrehajtotta az 1-es H-Kulcs (-valamennyire-) tartós
forradalmát. Amikor évszázadokkal késõbb kiveszett ez a
fajta „tárgyilagossági hajlandóság”, akkor jött Róma, és
elkobozták a tekercseket Izraeltõl. Le is fordították õket,
és ott szörnyülködtek, hogy micsoda barbár bagázs, de ebben
nem volt igazuk. Ugyanis õk a saját barbárságukat vagy
eleve nem is írták meg, vagy mást írtak le helyette. Így
persze könnyû ujjal mutogatni…. És ezzel megkezdõdött az 1-
es H-Kulcs nagy-nagy történelmi feszültsége, amelyben
mindmáig õrlõdünk Ebben a kommunikációs, „doktrinális
présben” maga az 1-es H-Kulcs iránti erõteljes „légszomj”-
ban élünk, amelynek a felfutása világszerte éppen eme
lévita prés egyfajta visszahatása nyomán mostanában
globálisan regenerálódik.
E Kulcs fordított alkalmazásával (-ok-kozati csikicsukik,
memória-szünetek, stb.-) túlzás nélkül roncsolni lehet a
populáció homeosztázisát; - ahogy ezt láthatjuk, ahogy ezt
ma a bõrünkön érezzük. Eredetileg az Izraelt körbevevõ
világ kezdte el Izraelt roncsolni az 1-es H-Kulcs
kiforgatott alkalmazásával, mire a lévita papok ugyanezt
kezdték el játszani a szétszóratásban. No nem önmaguk belsõ
körei felé, hanem e turpisságot megvalósító „genetikai
jogfolytonosságok” bõrére. Ezt játsszák azóta is. A lévita
roncsoló „kommunikációs hadmûveletek” tehát ebbe
gyökereznek; - bizony az 1-es H-Kulcs könyörtelen
tárgyilagossága és következetessége nem másról tudósítja a
gondolkodó embert. Ha az elmúlt évtizedekben körbenézünk,
akkor ugyancsak azt láthatjuk eme tárgyilagosság szemüvegén
át, hogy a léviták jegelik az igazságot, a találmányokat, a
pénzt, és hadd ne soroljam….. A mocsok azonban gyökerezhet
akármibe, akkor is mocsok marad…., sajnálom, nem
sodródhatok le az 1-es H-Kulcs következetességérõl.
Legfeljebb azt mondhatom, hogy ha a lévitucok
magatartásának és doktrínáinak megmagyarázható és
kimenthetõ a „gyökere”, de a „szára” nem magyarázható ki. A
mocsok az mocsok, és nem pedig pl. ünnepi menü a Gundelben
vagy a Kempinski dísztermében…..; - ha már az 1-es H-
Kulcsnál tartunk. Minden nyilvánvaló Jel szerint e mocsok
ellensúlyozására van az Ószövetség elején az a prófécia-
doktrína, amin mindenki csak lesajnáló tekintettel
mosolyog….: nevezetesen, hogy „Ábrahám utódai által nyer
áldást a Föld minden nemzetsége…” Viccesen mondhatnám, hogy
Ábrahám Királynõjének kiskutyája és kismacskája által, akik
nekünk embereknek mintát nyújtva egy kosárban alusznak, egy
tányérból esznek….., és a tulajdonságok tekintetében
lepipálják az Ábrahámita Világvallások homo-
sapiens „készletét”. Mózes világtörténelmi fordulóponti
jelentõségû forradalma e mocsok tiszta gyökere, amely
egyúttal az emberáldozat helyetti állatáldozat forradalma,
és az 1-es H-Kulcs forradalma volt egyaránt. A mocsok az
ókorban fordult mocsokba. Az ük-ük-ük… szüleink cseszték
el, mert amikor éppen nem volt mivel begyújtani, akkor a H-
Kulcsok tüzén fõzték meg a levest vagy az ökörhúst.
Méghozzá a zsidók, a keresztények, illetve a Mohamed elõtti
izmaelita arabok egyaránt. Ezeknek a mocskos, vérszopó és
görény zsidajoknak illetve mulya, tahó és bugris
keresztényeknek a húgyagyú felmenõi cseszték el, akik nemi
életének a „termése” mi vagyunk ITT és MOST. De ha a
mocsoknak a gyökere nem mocsok, csak a szára a mocsok, nos
a termése ne legyen többé mocsok. A termés már a
természetvallások felségterülete, azaz a druidizmusé. A
termés legyen egy gyógyító absztrakt immun-
eszencia: „Lineárs hibaelkövetés, exponenciális
hibakijavítás, azaz a sajnálatos hibaelkövetések
akármekkora mennyiségét utólag sokszorosan ellensúlyozó
hibakijavítás”. Ez hát a termés, Kedves Lévitucok!!!! Ez
Illés Kulcsa, mielõtt a 2-es H-Kulcsot (-a pénzcsináló
Kulcsot-) kiszórom az Emberek és a sertések lába elé a 2-es
H-Kulcsot (-amit csak egyszerre tehetek-) mint a pénz-
csinálás Kulcsát.……, Hátha odamennek Ábrahám Királynõjének
macskájához és kutyájához békésen falatozni és
kortyolászni. Majd pedig jóllakottan e két jószág párnás
kosarának „állatira” békés hangulatában csicsikálásra
hajtani azt a fránya „antiszemita” vagy éppen „judeo-
pszeudo-humanista” fejüket, amely típus-csapdákból nem
tudtunk önmagunk erejébõl kimászni az elmúlt évtizedek
alatt. Hátha tán látunk szép álmokat a bolygóközi térben
körözõ merkabákról, akiknek végül nem marad feladatuk :
mert nem marad kevély és gonosztevõ, hogy elvigyék a
megégetett testükbõl kiszabaduló lelkeket. A Múlt és a
Jelen 1-es H-Kulcsa tehát adott, és ismeretes : Íme
kiástuk, mint a régészek a múmiákat. Legyen hát a Jövõnek
is saját 1-es H-Kulcsa…..
Druiducok elõre! Lévitucok! Fogadás jobbróóóól és
balróóóól, tiszteeeeelegj!
Pfû! Ezt nem is merem aláírni az igazi nevemen….. , inkább
kiszaladok a pusztába, hátha kint felejtettem a tüzemet….
|