Egy kicsit hosszabb történet következik.
A sorlimittõl tartva inkább részletekben közlöm.
A nagy titok a nõkrõl és a wckrõl
Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy
legelõször le kell törölni a wcdeklit wcpapírral, majd ezt követõen kis
darab wcpapírkákat tett a wcdekli teljes felületére.
Végül megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre".
Ezt követõen megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az
egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj és ne is érj hozzá a
felületéhez.
"A Póz" megtanulása olyan elsõ leckék egyike egy kislány életében, amely
végigkíséri õt egész hátralévõ életében. De még felnõttként is nehéz
megtartani amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.
Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen azzal fogsz szembesülni,
hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad
Pitt várna rád. És vársz, mosolyogva, kedvesen és látod ahogy a többi nõ
is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos
kifejezése annak, hogy "behugyozom".
Végül rád kerül a sor de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal,
hogy "ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább".
Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol
lábakat.
Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte
kiszeded az illetõt, aki éppen jön ki.
Bemész és konstatálod, hogy a zár nem mûködik (sosem mûködik), nem baj.
Rátennéd a táskád az akasztóra de nincs (sosincs), gondolod majd a
kilincsre, az sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a
földre és látod, hogy gyanús meghatározhatatlan víz van a földön, nem
mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogy
himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert
annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal amiket szép lassan
tettél bele, de a nagyrészét nem is használod, de mégis ott van hátha
kelleni fog valamikor.
De visszatérve az ajtóra.
|