"Sok helyen hallottam ezt már, csak nem értem, hogy ezt miért hitelnek
hívják és miért nem (társ)tőkének."
Mert a kettő nem ugyanaz.
A társtőke (pontosabban: a tőkéstárs) vállalja a csőd, és ezzel együtt a
befektetett pénze elvesztésének kockázatát is, amikor beszáll a pénzével egy
üzletbe. Ezen kívül általában tulajdonrészt is kér a vállalkozásból,
beleszól az üzletmenetbe, amiből később gondok lehetnek.
A hitelező (jelen esetben a bank) ezzel szemben a kölcsönért nem kap
tulajdonrészt, és nem szól bele az üzletmenetbe, viszont a hitelt és a
kamatait akkor is behajtja, ha a vállalkozás csődbe megy.
Sokan anélkül mondanak ítéletet pénzügyi dolgokban, hogy alapvető ismereteik
lennének a témában, és nem találkoztak még bizonyos élethelyzetekkel. Hogy
egy példát mondjak: kíváncsi vagyok, mit tennének az áruhitelt bőszen
ellenzők, ha a nyári 45 fokos melegben, bérfizetés előtt pár nappal arra
érnének haza, hogy a hűtőgépük tönkrement, benne az összes élelmiszerrel, és
a családi kasszában momentán nincs mobilizálható százezer forint új hűtőre.
Vagy ha van is, azt a gyerekek nyári táborozására szánták. Vajon akkor is
megvárnák, amíg összespórolják az új hűtőre valót? Vagy megvonnák a
gyerekektől a táborozást?
Változatlanul az a véleményem, hogy a hitel, ha okosan és körültekintően
használják, igenis hasznos a gazdaságnak és az egyénnek is. De persze nem
kötelező...
Üdv mindenkinek: Zoltán
|
> Attila, nem tiltottam meg, hogy levelezz. Tudom, hogy a sorsod 30 éve
> nehézre fordult,
Harminc? 1981-ben éppen nem történt velem semmi különös, de amúgy
számtalanszor fordult nehézre. Egyszer jóra. Persze hogy nem bántani
akartál, Miki, csak azt akartam bemutatni, hogy ez lesz a következménye.
Általában ez szokott lenni. Valaki hoz egy rendelkezést, amivel gátolni
szándékozik a társadalomban mutatkozó káros folyamatokat, de oly módon, hogy
a társadalom normális működését ne zavarja. A mi elemi boldogulásunkat
viszont ugyanakkor lehetetlenné teszi.
Többnyire van egy hátsó bejárat, amin minekünk is be szabad osonni a
közintézményekbe. Persze nem ilyen egyszerű, általában azért egy ötvenkilós
kapuszárnyat beiktatnak, vagy egyéb leleménnyel oldják meg, hogy azért még
ki legyünk szolgáltatva. Nem szándékosan: közönyből.
No, az egyik hivatalban néhány éve koppantunk, mert ezt a hátsó bejáratot
(én cselédlépcsőnek hívom) bezárták. Nyomkodjuk, dörömbölünk, semmi. Akkor
megkerültünk az épületet, semmi az, átmenni a másik utcába, és a főlépcső
tövében elkezdtük nyomkodni a csengőt.
Mert az is van, a burkolata leesett már ugyan, de hátha nem vág agyon az
áram, nyomkodjuk. Bent semmi mozgás. Idekint tíz-tizenöt fok. Az ügyet el
kellett intézni. Végre jön kívülről valaki, aki kiváltságos helyzetéről mit
sem tudva kinyitja a főkaput és fölsétál a lépcsőn, neki elsiránkoztuk, hogy
ugyan legyen már oly kegyes szólni odabent valakinek. Szólt valakinek, mert
alig öt perc múlva előjött egy másodtitkárnő segédje és a lépcső tetejéről
megtudakolta, hogy mit óhajtunk. Felénekeltük, hogy bebocsátást szeretnénk a
szentélybe.
Akkor előkerített valakit, aki előkerített valakit, aki tudta, hol van a
hátsó bejárat kulcsa, és nagy komótosan odaballagott. Kinyitotta,
bealázatoskodhattunk. Három perc alatt elintéztük az ügyet és mehettünk
vissza fagyoskodni.
Szívesen föltenném találós kérdésnek, hogy miért zárták be a hátsó kaput,
de sokáig tartana, amíg eljutunk odáig, hogy szabad a gazda. Ki aligha
találnátok. Mert a hátsó kapu által elrekkentett területről lopták a
bicikliket.
> szerintem igenis feladata a társadalomnak, hogy segítse az
> elesetteket, de ez egy másik téma.
Nem, Miki, éppen az a lényeg, hogy nem másik téma. Attól tartunk ott, ahol
tartunk, hogy mindenki így gondolja. Én egy intézmény vagyok, meg kell
oldanom ebben a hónapban háromszáz problémát. Ezek közül tíz a
fogyatékosokkal kapcsolatos. Megoldom mind a háromszázat, kész, jöhet a
következő hónap. Szuper vagyok, a fogyatékosokért is milyen sokat tettem,
tíz problémájukat is megoldottam.
Aha! Csak közben kétszázkilencven további problémát úgy oldott meg, hogy
nem nézte, hogy ezzel okoz-e újabb nehézséget a nyomiknak. Azok a problémák
egyáltalán nem is voltak velük kapcsolatosak, hát mi közük a tolókocsisoknak
ahhoz, hogy a hátsó tárolóból lopják a bicikliket? Ők nem is azzal érkeznek.
Amikor előtte fekszik a jelentés a biciklilopásokról, eszébe se jut, hogy
léteznek nyomik, nemhogy az, hogy ott kénytelenek osonni, mert a főkapu
számukra tilalmas terület. Ő egy intézmény, nem az a feladata, hogy
gondolkodjon és összefüggéseiben szemlélje a világot, hanem hogy az éppen
előtte fekvő aktára ráírhassa, hogy az ilyen és ilyen törvény rendelkezései
alapján az ügyet elintézte. Majd ha jön egy jelentés arról, hogy a hátsó
kapu bezárásával a nyomikat kirekesztette az intézményből, akkor foglalkozik
a problémával és hoz egy döntést.
Alighanem azt a döntést, hogy kinyittatja a hátsó kaput, hiszen abban az
aktában nem szerepelnek a biciklik.
> Szerencsére mára a netezésre alkalmas számítógépek ára igencsak
> leesett, és nem is mennek tönkre, alig fogyasztanak.
Tönkre talán nem, de nem nagy a különbség aközött, hogy van egy
működőképes géped, amivel semmit se tudsz csinálni. Az én gépem hétéves,
lassan többet nyökög, mint megy, és ha semmi nem jön közbe, akkor jövőre
talán megpróbálom lecserélni. Kölcsönből, miből másból?
Ha veszek egy processzort tízezer forintért, arra nem mondhatom, hogy itt a
fele és jövő hónapban hozom a másik felét. Legjobb esetben is azt mondják,
hogy akkor addig tessék a processzor fele, mindjárt kettévágjuk.
Láng Attila D., író, Láng Krisztina ?, http://lattilad.org
|
